Ittzés Tamás
DLA-dolgozatok
- mindenféle kötelező irományok a doktoriskolából -


Wass Albert örök igazsága

Wass Albertről mindenféléket írnak és mondanak manapság. Tudni vélik, hogy nyilas volt, kemény nacionalista, harcos antiszemita, nemesként szegények eltiprója, mi több, háborús bűnös, fasiszta. A másik oldal ős-szittya vérű megmondóembernek, hun-székely eleink méltó örökösének tartja. A szkeptikusok hozzáteszik: ezzel a névvel??? Kíváncsi vagyok, hogy akik ilyeneket mondanak, hány Wass Albert regényt, novellát vagy verset olvastak. és ha olvastak tőle bármit, miért nem értették úgy, ahogy azt érteni kell. Merthogy Wass Albert nem szimbolista, s nem kell, hogy a lényeget (ahogy ő mondja egyhelyütt, "a mese magját") különféle történetek mögé bújtassa, hiszen az országból való kényszerű menekülésének következtében nem írt diktatúrában, nem kellett a cenzúrától rettegnie. Amit leírt, azt úgy kell érteni, ahogy van. Nyílt, őszinte, székely-magyar beszéd az övé. Nincs szekundér jelentés, csak primér. De az annál erősebb - s én úgy gondolom, hogy nem csak igaz, de hiteles is. Persze a hitelességtől igaz és erős, és viszont.

Sosem szerettem, ha a művészetekbe politikát, aktuális társadalomszociológiát és hasonló áltudományos dolgokat kevernek. A politika erkölcsiségét mindig a realitások (illetve az aktuális realitások iránti kompromisszumok) hatják át, a művészet erkölcsisége viszont - legalábbis a hosszú távon maradandót alkotó, meghatározó művészeknél - nagyon szilárd alapokon nyugszik. Olyan elvi alapokon, amit nem kezdhet ki sem idő, sem másféle földi változás. Wass Albert életszemléletét, írásait (sőt nyugodtan mondhatjuk: világnézetét, filozófiai alapállását) olyan immateriális alapú szigorú, de csodálatos erkölcsi rend jellemzi, ami még a legnagyobb írók esetében is ritka. S ez a biztonságot adó szigorú erkölcsi rend legtöbb művének majd' minden során átviláglik.

Ha ki kell emelni egyet Wass Albert írásai közül, talán A funtineli boszorkány az, amelyik mindenféle szempontból az erdélyi író legnagyszerűbb műve. A havasi románok mindennapjait bemutató háromkötetes regény nem egyszerűen a havasi románokról szól. Nem is a földhözragadt falusi emberek szemében különleges képességekkel rendelkező boszorkányról. Ha a történetet nézem, tulajdonképpen érdekes, sőt sokhelyütt meglepő és tragikus fordulatokkal átszőtt mese ugyan, de a regény olvasása közben azt érzem, hogy semmi nem történik. A mese folyása lassú, a lényeg azon az érzésen van, ami a természettel együtt élő havasi embernek a lelkét alakítja, ami az állatok születését és halálát, az ember életért való küzdelmét, az évszakok változását, a virágos mezőt, a pisztrángoktól hemzsegő patakot teszi a fontossági sorrend első helyére. A lényeg a leírásokban van, amiket olvasáskor itt nem ugrik át az ember, sőt, ha véletlenül megteszi, a szeme visszamegy, nehogy egy sort, egy szót is elmulasszon ebből a csodálatos nyelvezetből, ebből a csodálatos világból. A lényeg a félig kimondott, vagy ki sem mondott szavakban van, amit úgy önt leírt formába Wass Albert, hogy közben az olvasó maga is szinte fizikailag érzi, hogy jelen van, átéli és átérzi a havasi pakurárok és plájászok felfogását, s szinte érzi, ahogy olvasás közben őbeléje is átszüremkedik a Kelemen- és Görgényi-havasok pojánjain élő románok bölcsessége. A lényeg az Istenről mit sem sejtő, olvasni, imádkozni sem tanult, az Isten lényegéről mégis mindenki másnál többet tudó főhős, a boszorkány hírében álló Nuca szavaiban, tetteiben van. Az egész regény egy olyan mesevilág, amiről minden percben tudja az olvasó, hogy ez a mesevilág létezett és még mindig létezik - és a regény olvasása közben talán bennünk is megszületik.

A funtineli boszorkányt időről időre újra és újra el fogom olvasni, ezt már a könyv befejezése előtt tudtam. El fogom olvasni lelki épülés gyanánt és a stílus élvezetéért is. A stílus az, ami Wass Albertet oly’ nagyszerű íróvá avatja - amellett, hogy, mint a bevezetőben említettem, minden írásának olyan mély és biztos erkölcsi alapja és tanulsága van, hogy az ember úgy gondolja, az író által egy igazabb gondolkodásba csöppent. Hogy igazabb világba csöppent volna, nem állíthatnám, hiszen a világ, amit Wass Albert lefest, nem szívmelengető. De az író által közvetített szemlélet, az örökérvényű és legyőzhetetlen mély humanizmus annyira erősen átsüt minden regényén, novelláján, versén, hogy - megint csak visszakanyarodva a bevezetőhöz - számomra érthetetlenné és teljes mértékben hiteltelenné teszi a rosszindulatú kritikusok megjegyzéseit. Az, hogy Wass Albert (ha a XX. századi magyar irodalom, sőt kultúra néha kissé túlzón determináló, de nem minden ok nélkül használt kategóriáit veszem alapul) népi író volt és nem urbánus, egyértelmű. De hogy a népiségből, vagy urbánusságból miért kell esztétikai, sőt (kultúr)politikai kategóriát gyártani, azt nem értem. Nem ugyanolyan magasrendű-e Márai, Babits, Radnóti, Karinthy, Kosztolányi és a többiek urbánussága, mint Móricz, Németh László, sőt Veress Péter népisége? Ha alapvető emberi értékekről, vagy éppen világrombolásról, háborúról volt szó, nem ugyanolyan értékek szerint és ugyanolyan szemlélettel foglaltak-e állást különböző formájú és terjedelmű műveikben? Nem ugyanazt mondja-e ilyenkor Ady, Babits, Radnóti és Wass Albert? A stílus persze különböző. Wass Albert stílusa - véleményem szerint - felülmúlja a tőle eltérően nem agyonhallgatott Tamási áron gyönyörű és élvezetes székely nyelvezetét is.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Wass Albert írt kevésbé sikerült (sőt, mondhatni, rossz) könyvet is (Halálos köd Holtember partján), s az is igaz, hogy - főként az 1956-os forradalom kapcsán írt novelláiban - néha szinte sziruposan bárgyú alapszituációkhoz nyúl (Szentek lázadása, Zendülés a mennyországban stb.); mégis gyönyörű, amit ír. Gyönyörű, mert gyönyörűen ír és komolyan és olyn meghatóan, hogy az olvasónak nem a kritika jut eszébe, legfeljebb a zsebkendőjét keresi. Wass Albertet tagadhatatlan haza- és magyarságszeretete néha ugyan túlzásokra ragadja, de őszintesége és embersége mindig, minden művében első helyen áll. S ez az őszinteség és emberség sokkal erősebb bármilyen rosszindulatú megjegyzésnél, írásnál. Javaslom ezért minden jó- és rosszindulatú és a kérdésben semleges olvasónak, hogy forgassa Wass Albert írásait! S az íróról csak munkái elolvasása után ítéljen, akkor viszont ítélhet bátran!

Ittzés Tamás
(Kecskemét, 2003. április 24.)

DLA-dolgozatok tartalomjegyzék

Copyright © 2003 Ittzés Tamás.
Minden jog fenntartva.